Hillary Clinton egy lapon említi Orbánt Putyinnal
Szerinte borzasztó azt látni, hogy Trump kikkel barátkozik.
Szerinte borzasztó azt látni, hogy Trump kikkel barátkozik.
A lap szerint ez egy nagyszabású orosz terv része lehet, amelynek célja, hogy az oroszok meggyilkoljanak minden olyan védelmi ipari vezetőt, aki támogatja Ukrajnát a háborúban.
A CNN rákérdezett, hogy Orbán Trump győzelmét akarja-e, amit nem tagadott a külügyminiszter.
Ukrajna tartós és feltétel nélküli támogatását ígéri a 75 éves NATO jubileumi csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat, amelyben megerősítették, hogy az orosz agresszió által sújtott ország helye az észak-atlanti katonai szövetségben van. A nyilatkozat pontjai szöges ellentétben állnak a „békemissziót” folytató Orbán Viktor nyilatkozataival, amelyek inkább Ukrajna kapitulációját szorgalmazzák, ugyanakkor a magyar kormányfő is aláírta a dokumentumot.
Magyarországról 20 millió forint adományt hozott magával.
A NATO-csúcson a csatlakozás menetrendjéről nem született döntés.
Egy névtelenséget kérő forrás informálisnak nevezte a találkozót.
Peter Pellegrini attól tart, továbbra sem lesz hatékony légvédelmük.
A frontvonalbeli helyzetről is mesélt az ukrán külügyminiszter magyar kollégájának.
Nagy lépést tett az EU, amikor a júniusban elfogadott 14. szankciós csomagjában célba vette az orosz cseppfolyós gáz (LNG) importját. Csakhogy közben egyre halmozódnak a jelek, hogy Moszkva erre is előre készült, és az olajtankereihez hasonlóan az LNG-jének is elkezdte kiépíteni az árnyékflottát. Folytatódik a büntető és a büntetett macska-egér játéka, a tét az orosz gazdaság egyik nagy reményű iparágának jövője.
Magyar azt írta, politikai vezetőkkel nem fognak találkozni, kizárólag civilekkel.
Az amerikai elnök szerint Ukrajna szabad ország, és az is marad.
A Bulgargaz keresetet indított a Gazprom ellen, amiért elzárta a gázcsapot, miután a bolgárok nem voltak hajlandók rubelben fizetni.
Az ukrán elnök szerint béketárgyalásokat csak az oroszoknál jóval erősebb hadsereggel rendelkező országok szervezhetnek.
A párizsi olimpia közeledtével mind többen teszik fel a kérdést, annál is inkább, mert az orosz sportolókat szankciók sújtják Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt.
Egy amerikai republikánus szenátor szerint éppen ezért nem szabad hagyni, hogy ez a hatalmas ásványi kincs Oroszország és Kína birtokába kerüljön.
„Apaként nem tehetek mást” – írta közleményében a Tisza Párt alelnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök mindenféle különösebb kidolgozott terv nélkül kihasználja azt a helyzetet, hogy az európai vezetők közül egyedüliként tud tárgyalni az ukrajnai háborúban valamilyen formában érintett politikusokkal – mondta a HVG-nek Jarábik Balázs, aki a bécsi Humán Tudományok Intézetével (IWM) is dolgozik, és aki szlovák diplomataként korábban az EU kijevi biztonsági missziójának politikai igazgatója volt. Szerinte nagy a kockázat: ha a magyar miniszterelnök kudarcot vall, Magyarország még jobban elszigetelődik az EU-n belül.
Ez volt az egyik legsúlyosabb támadás a két éve tartó háború során az ukrán főváros ellen.
Vlagyimir Putyin közölte, hogy új, nukleáris robbanófejekkel felszerelhető közepes hatótávolságú rakétákat fejlesztenek ki, és azokat a NATO-tagországok közelébe telepíthetik.